Tudatos jelenlét – amikor nem még többre, hanem kevesebbre van szükség

Egy hosszabb írás vezetőknek, vállalkozóknak és mindazoknak, akik hosszú időn keresztül képesek nagy terhelés alatt működni, miközben szeretnék megőrizni azt is, ami talán ennél fontosabb: önmagukat.

Miért ilyen hosszú ez az írás?

Ez a bejegyzés lényegesen hosszabb annál, amit ma egy internetes tartalomtól megszoktunk, és ez nem véletlen. Olyan világban élünk, amely szinte folyamatosan arra ösztönöz bennünket, hogy gyorsan fogyasszunk, gyorsan értsünk meg valamit, gyorsan alkossunk véleményt, majd ugyanilyen gyorsan lépjünk tovább a következő információra. Rövid videók, néhány soros bejegyzések, címszavak és összefoglalók vesznek körül bennünket, miközben újra és újra azt ígérik nekünk, hogy néhány perc alatt megtudhatjuk, hogyan lehetünk sikeresebbek, nyugodtabbak, jobb vezetők vagy egyszerűen jobb emberek. 

A Tudatos jelenlét azonban éppen arról szól, hogy időnként az ellenkező irányba induljunk el, ezért ezt a témát sem szeretném néhány hangzatos mondatba sűríteni. Nem szeretném azt állítani, hogy néhány légzőgyakorlat, egy erdei séta, egy szaunázás vagy egy hétvégi kikapcsolódás önmagában megváltoztatja az életünket, és főleg nem szeretnék egy újabb gyors receptet adni arra, hogyan kellene jobban élnünk.

Ez az írás azért hosszú, mert maga a téma is időt kíván, és talán mi magunk is megérdemeljük, hogy bizonyos kérdéseknek végre ne csak néhány másodpercnyi figyelmet adjunk. Nem szükséges egyetlen nekifutásra végigolvasni; félretehetjük, visszatérhetünk hozzá egy nyugodtabb estén, vagy elolvashatunk belőle néhány részt egy olyan reggelen, amikor még nem indult el teljes sebességgel a nap.

Már ez is része lehet annak, amiről ez az egész írás szól: annak, hogy időnként visszavesszük a saját figyelmünket.

Amikor kívül minden rendben van

Van egy érdekes élethelyzet, amelyről talán kevesebbet beszélünk, mint kellene, mert kívülről nézve ilyenkor tulajdonképpen nincs semmi különösebb probléma. Működik a vállalkozás, megvan a pozíció, érkeznek az e-mailek, csörög a telefon, vannak megbeszélések, határidők és feladatok, mások számítanak ránk, döntéseket hozunk, problémákat oldunk meg, és talán a környezetünk még sikeresnek is tart bennünket.

Mindezek ellenére időnként megjelenhet egy nehezen megfogalmazható érzés, hogy valami még sincs teljesen rendben. Nem feltétlenül válságról van szó, és az sem biztos, hogy egyetlen konkrét problémát meg tudnánk nevezni; lehet, hogy egyszerűen elfáradtunk, de az is elképzelhető, hogy már olyan régóta működünk nagy fordulatszámon, hogy szinte elfelejtettük, milyen érzés úgy létezni, hogy nem kell folyamatosan teljesíteni.

Reggel felkelünk, és sokszor szinte azonnal elkezdődik a nap: telefon, üzenetek, hírek, e-mailek, közlekedés, megbeszélések, döntések, konfliktusok, újabb feladatok és újabb telefonok követik egymást, majd amikor este végre csend lehetne, gyakran tovább dolgozik bennünk mindaz, ami napközben történt. A testünk már otthon van, miközben az elménk még az irodában, a következő napi tárgyaláson vagy egy megoldatlan problémánál jár.

Ezt az életformát meglepően sokáig lehet fenntartani, különösen azoknak, akik erősek, akik hozzászoktak ahhoz, hogy problémákat oldanak meg, akikre mások támaszkodnak, és akiknek szinte természetes mondatukká vált, hogy „majd én elintézem”. Az ember azonban nem gép, és talán ennél is fontosabb felismerés, hogy nem is kell annak lennie.

Amikor a terhelés válik normálissá

A túlterheltség nem mindig látványos, és egyáltalán nem szükséges ahhoz összeomlani, hogy valaki már régóta túl sok terhet vigyen. Sokkal gyakoribb, hogy lassan hozzászokunk egy olyan működéshez, amelyet korábban talán rendkívülinek tartottunk volna: természetessé válik, hogy állandóan elérhetők vagyunk, étkezés közben is ránézünk a telefonunkra, este tízkor még válaszolunk egy üzenetre, hétvégén „csak egy kicsit” dolgozunk, szabadság alatt is elérhetők maradunk, miközben egyszerre több dologra próbálunk figyelni.

Egy idő után mindez már nem rendkívüli állapotként jelenik meg, hanem egyszerűen ez lesz az alapállapotunk. Sőt, kialakulhat egy ennél is érdekesebb helyzet: amikor hirtelen nincs feladatunk, kényelmetlenül kezdjük érezni magunkat, ezért szinte automatikusan elővesszük a telefont, megnézzük az e-maileket, megnyitunk egy híroldalt, vagy keresünk valamit, amivel elfoglalhatjuk magunkat.

Mintha a csenddel már nem tudnánk mit kezdeni, miközben könnyen lehet, hogy éppen abban történne valami fontos.

Mit jelent számomra a tudatos jelenlét?

Nem szeretném túlmisztifikálni ezt a fogalmat, mert számomra a tudatos jelenlét elsősorban valami nagyon egyszerűt jelent: ott lenni abban, ami éppen történik. Nem a tegnapi konfliktusban, nem a holnapi tárgyaláson, nem a telefon kijelzőjén és nem abban a beszélgetésben, amelyet fejben már előre lejátszunk, hanem abban a pillanatban, amelyben ténylegesen vagyunk.

Ez jelentheti azt, hogy észrevesszük, hogyan lélegzünk, mennyire feszült a vállunk, milyen gyorsan beszélünk, vagy hogy egy beszélgetésben valóban hallgatjuk-e a másikat, esetleg közben már a saját válaszunkat fogalmazzuk. Jelentheti annak felismerését, hogy egy döntést nyugodtan hozunk-e meg, vagy feszültségből, félelemből, sértettségből reagálunk, ahogyan azt is, hogy képesek vagyunk-e egyszerűen észrevenni: elfáradtunk, türelmetlenek vagyunk, vagy talán csak szükségünk lenne húsz perc csendre.

A tudatos jelenlét ezért számomra nem valamiféle különleges állapot, amelyet hosszú gyakorlással egyszer elérünk, hanem sokkal inkább visszatérés ahhoz, ami éppen van.

Nem kivonulás az életből

Fontosnak tartom, hogy a tudatos jelenlétet ne keverjük össze az életből való kivonulással, mert nem arról szól, hogy hátat fordítunk az üzleti világnak, feladjuk az ambícióinkat, elkerülünk minden konfliktust, vagy innentől kezdve minden helyzetben nyugodtak maradunk. Egy vállalkozást továbbra is vezetni kell, egy vezetőnek továbbra is nehéz döntéseket kell meghoznia, előfordulhat, hogy nemet kell mondani, konfliktust kell vállalni, valakitől meg kell válni, kockáztatni kell, vagy éppen nagyon gyorsan kell dönteni.

A kérdés tehát nem az, hogy megszüntethető-e minden nehézség, hanem az, hogy milyen belső állapotból találkozunk ezekkel a helyzetekkel. Automatikusan reagálunk, feszültségből, indulatból vagy félelemből, esetleg képesek vagyunk legalább néhány másodpercre megállni, mielőtt válaszolunk?

Néha mindössze ez a néhány másodperc választja el az automatikus reakciót a valódi döntéstől.

A vezető figyelme mint erőforrás

Egy vállalat működtetése során teljesen természetesnek tekintjük, hogy figyelemmel kísérjük az erőforrásokat, legyen szó pénzügyi tartalékokról, likviditásról, munkaerőről, kapacitásról, időről, eszközökről vagy adatokról. Van azonban egy erőforrás, amelyet jóval ritkábban teszünk mérlegre, holott szinte minden más ezen keresztül válik értelmezhetővé: ez a vezető figyelme.

Ha a figyelem folyamatosan szétszóródik, az hatással lehet a döntések minőségére; ha állandóan megszakítják, az megnehezítheti az elmélyült gondolkodást, ha pedig valaki tartósan kimerült, annak következménye megjelenhet a türelmében, a kommunikációjában és abban is, hogyan érzékeli a körülötte zajló eseményeket.

Ezért a tudatos jelenlétet nem feltétlenül kell valamiféle „lelki” kérdésként kezelni, hiszen tekinthetünk rá vezetői képességként is: arra a képességre, hogy teljes figyelmet tudjunk adni annak, ami éppen előttünk van, legyen az egy probléma, egy munkatárs, egy döntés vagy éppen saját magunk.

Mikor beszélgettünk utoljára úgy, hogy nem volt mellettünk telefon?

Érdemes megfigyelni egy ma már teljesen hétköznapi helyzetet, amikor két ember leül beszélgetni, és az asztalon ott fekszik két telefon. Talán egyik sem csörög, mégis jelen vannak, mert elegendő egy rezgés, egy felvillanó kijelző vagy egy értesítés, és a figyelem egy pillanat alatt máshol jár.

Nem gondolom, hogy a technológiát ki kellene zárnunk az életünkből, hiszen magam sem ezt teszem; sokkal érdekesebb kérdésnek tartom, hogy ki irányít kit, vagyis mi használjuk-e az eszközt, amikor szükségünk van rá, vagy az eszköz rendelkezik a figyelmünk felett.

Ezért egy tudatos jelenléttel töltött időszakban lehet egy rendkívül egyszerű szabály: a telefon bizonyos időszakokra valóban eltűnik. Nem lenémítjuk, nem lefelé fordítjuk az asztalon, hanem eltesszük, majd megfigyeljük, mi történik velünk.

Az első reakció akár meglepő is lehet, mert hiányozhat, mintha elvesztettünk volna valamit, később azonban lassan megjelenhet helyette valami más: a környezet, a másik ember, a saját gondolataink és végül a csend.

Miért a természet?

Azért, mert a természet nem kér tőlünk teljesítményt, az erdőt nem érdekli a beosztásunk, a hegyet nem érdekli, hány alkalmazottunk van, a fáknak teljesen mindegy, milyen autónk van, és a csillagos ég alatt különösen jelentéktelenné válik, hány követőnk van valamelyik közösségi oldalon.

A természetnek nincs szüksége az önéletrajzunkra.

Ebben pedig van valami felszabadító, mert az ember egy időre egyszerűen ember lehet, ezért számomra fontos, hogy a Tudatos jelenlét ne kizárólag egy szobában történjen. Ki kell menni, gyalogolni kell, érezni a talajt, a hideget, a szelet, a napot, és akár az esőt is, ha éppen esik.

Nem steril körülmények között szeretnék találkozni az emberrel, hanem valódi környezetben.

Az erdőben másképpen beszélgetünk

Van valami különös abban, amikor két ember nem egymással szemben ül egy asztal két oldalán, hanem egymás mellett halad egy erdei ösvényen, mert ilyenkor a beszélgetésnek is más ritmusa lesz. Nincs szükség folyamatos szemkontaktusra, nem kell minden csendet kitölteni, és akár percek is eltelhetnek úgy, hogy egyikük sem szólal meg, majd egyszer csak megszületik egy mondat, amely talán egy tárgyalóasztal mellett soha nem hangzott volna el.

A gyaloglás ritmust ad, a táj folyamatosan változik, és vele együtt sokszor a gondolataink is megmozdulnak, ezért az erdei séta számomra nem egyszerűen egy program a sok közül. Lehet coachinghelyzet, lehet gondolkodási tér, de lehet egyszerűen csak séta is, hiszen nem szükséges minden pillanatot hasznossá tenni.

Talán már ez a felismerés is fontos: nem kell mindennek azonnal valamilyen mérhető eredményt termelnie.

Nem kell mindennek hasznosnak lennie

A teljesítményorientált ember könnyen hozzászokik ahhoz, hogy szinte minden tevékenységet eredmény alapján értékeljen, ezért gyakran felmerül benne, hogy mit nyer vele, mennyi időt vesz igénybe, mi a célja, mérhető-e, fejleszt-e, és kellően hatékony-e. Van azonban egy pont, ahol maga ez a gondolkodás válhat a probléma részévé, mert már a pihenésből, a mozgásból, a találkozásokból és néha még az emberi kapcsolatainkból is projektet készítünk.

Mi történik akkor, ha egy órát sétálunk úgy, hogy nincs teljesítendő célunk, tíz percig ülünk anélkül, hogy bármit csinálnánk, megnézzük a naplementét úgy, hogy nem fényképezzük le, vagy elfogyasztunk egy vacsorát úgy, hogy közben egyetlen mondatot sem beszélünk üzletről?

Talán semmi.

És könnyen lehet, hogy éppen ez a lényeg.

A csend

Sokan úgy gondolnak a csendre, mint a hangok hiányára, számomra azonban a valódi csend inkább azt jelenti, hogy egy időre megszűnik a folyamatos inger. Nincs háttérben televízió, podcast vagy zene, nem érkeznek értesítések, és nincs szükség arra sem, hogy valami minden pillanatban történjen.

Eleinte ez akár kényelmetlen is lehet, később azonban elkezdjük meghallani azt, ami eddig is ott volt: a madarakat, a szelet, a saját lépteinket és a légzésünket, majd talán a saját gondolatainkat is.

Ez utóbbi nem mindig kellemes.

De lehet, hogy éppen ezért fontos.

Jóga – nem teljesítményként

A jóga szó hallatán sok embernek hajlékonyság, bonyolult testhelyzetek, különleges ruházat vagy egy olyan világ jut eszébe, amelyhez úgy érzi, semmi köze, én azonban ennél sokkal egyszerűbben közelítenék hozzá. Mozgásról, légzésről, figyelemről és testtudatról beszélek, ahol nem az a kérdés, ki hajlik mélyebbre, ki képes egy nehezebb testhelyzetet végrehajtani, vagy ki teljesít jobban a többieknél.

A cél sokkal inkább az, hogy néhány percre ne máshol járjon az elménk, hanem amikor mozdul a karunk, észrevegyük a mozdulatot, amikor belélegzünk, érzékeljük a belégzést, amikor pedig valahol feszülést érzünk, akkor ne automatikusan menjünk tovább, hanem vegyük észre a testünk jelzését.

Egyszerűnek hangzik, mégsem feltétlenül az.

A légzés, amely mindig velünk van

Számos olyan módszer és eszköz létezik, amelyhez felszerelés, különleges környezet vagy idő szükséges, a légzés azonban mindig velünk van, mégis meglepően ritkán figyelünk rá. Néhány lassabb, tudatosabb légzés önmagában is alkalmat teremthet arra, hogy megszakítsuk az automatikus reakciót, és létrejöjjön az a néhány másodperc, amely alatt nem ösztönösen válaszolunk.

Képzeljünk el egy feszült tárgyalást, amelyen elhangzik egy mondat, amely feldühít bennünket. A megszokott reakció szinte azonnal érkezne, mi azonban nem válaszolunk rögtön, hanem belélegzünk, kilélegzünk, majd még egyszer megismételjük ugyanezt, és csak ezután szólalunk meg.

A külső szemlélő talán semmit sem vesz észre, mi azonban létrehoztunk néhány másodpercnyi teret az inger és a válasz között.

Ez a néhány másodperc időnként nagyon sokat ér.

Szauna, hideg, erdő – de miért?

A Tudatos jelenlét során helyet kaphat a szauna, a hideg víz, az erdei gyaloglás, a jóga, a közös ételkészítés, a csillagos ég és a csend, ezek azonban nem azért kerülnek egymás mellé, hogy minél látványosabb vagy különlegesebb legyen a program, és főleg nem azért, hogy újabb teljesítményversenyt teremtsünk.

Nem az a cél, hogy ki marad tovább a hidegben, ki bírja jobban a meleget vagy ki gyalogol gyorsabban, hanem éppen az, hogy megfigyeljük saját működésünket. Észrevehetjük, mit jelez a testünk, mikor jelenik meg az első gondolat arról, hogy elég, hogyan reagálunk a kellemetlenségre, azonnal menekülni akarunk-e, összeszorítjuk-e a fogunkat, bizonyítani akarunk-e valakinek, vagy képesek vagyunk nyugodtan megfigyelni azt, ami történik.

A tudatos jelenlét ugyanis nem önkínzás, és a saját határaink felismerése legalább olyan fontos, mint időnként kilépni a komfortzónából.

A komfortzóna nem ellenség

Az üzleti és önfejlesztési világ egyik legtöbbet ismételt mondata, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból, amiben természetesen van igazság, de nem feltétlenül minden helyzetben. A komfortzóna nem ellenség, hiszen szükségünk van biztonságra, pihenésre, ismerős dolgokra és regenerációra; a probléma sokkal inkább akkor kezdődik, amikor soha nem merünk kilépni belőle, vagy amikor éppen ellenkezőleg, soha nem engedjük meg magunknak, hogy visszatérjünk oda.

A tudatos jelenlét számomra ezért nem állandó komfortzóna-elhagyást jelent, hanem annak felismerését, hogy adott pillanatban mire van valóban szükségünk.

Miért kis létszám?

Egy ilyen programot nem szeretnék húsz vagy harminc emberrel megtartani, mert nem konferenciát, csapatépítő rendezvényt vagy előadást képzelek el, és azt sem szeretném, hogy valaki egyszerűen eltűnhessen a tömegben. Ezért gondolkodom legfeljebb négy-öt fős csoportokban, mert ilyen létszám mellett még kialakulhat valódi figyelem, jut idő beszélgetni, van lehetőség hallgatni, és senkinek nem szükséges szerepelnie.

A kis létszám számomra tehát nem exkluzivitást sugalló marketingeszköz, hanem magának a módszernek a része.

Miért külön női és férficsoportok?

Nem azért, mert azt gondolnám, hogy minden férfi vagy minden nő ugyanúgy működik, hiszen az emberek ennél összehasonlíthatatlanul összetettebbek, mégis azt gondolom, hogy bizonyos kérdésekről másképpen tudunk beszélni egy homogénebb közegben.

Egy férficsoportban például természetes módon előkerülhetnek olyan témák, amelyekről férfiak egyébként meglehetősen ritkán beszélnek egymással: fáradtság, bizonytalanság, életközepi kérdések, apaság, párkapcsolat, karrier, felelősség, az öregedés érzése, az a kérdés, hogy meddig kell még bizonyítani, vagy kell-e egyáltalán. Egy női csoportban más témák és más dinamikák jelenhetnek meg, de egyik esetben sem szeretném előre meghatározni, hogy miről „kell” beszélni, hiszen maga a csoport hozza magával azt, ami számára valóban fontos.

Nem terápia

Fontos egyértelműen kimondani, hogy a coaching és a Tudatos jelenlét program nem pszichoterápia, nem diagnosztizál, nem kezel betegséget és nem ígér gyógyulást. Ha valakinek pszichológiai, pszichiátriai vagy orvosi segítségre van szüksége, annak megfelelő szakemberhez kell fordulnia.

A cél itt más: olyan teret teremteni, amelyben az ember egy időre kiléphet megszokott működéséből, és talán más nézőpontból láthat rá saját magára.

Egy hétvége ritmusa

Képzeljen el egy péntek délutánt, amikor megérkezik a Bükkbe, de nem egy konferenciaközpontba, ahol névtábla és percre pontos program várja az asztalon, hanem egy olyan helyre, ahol először egyszerűen csak megérkezhet. Leteszi a csomagját, és egy időre talán a telefonját is, miközben nincs szükség azonnali bemutatkozó prezentációra vagy szakmai önéletrajzra.

Lehet, hogy sétálunk, lehet, hogy leülünk beszélgetni, esetleg együtt készítünk valamilyen egyszerű ételt, de az is lehet, hogy egy ideig csak csendben vagyunk. Ahogy este egyre kevesebb lesz a fény, és ha az időjárás is engedi, kimehetünk a szabadba, ahol felnézhetünk az égre, és talán eszünkbe jut, milyen régen néztük utoljára valóban a csillagokat úgy, hogy közben nem próbáltuk lefényképezni őket.

A szombat reggelnek sem szükséges rohanással kezdődnie, és nincs szükség arra, hogy 7:32-kor már egy újabb programpont következzen. Kezdhetünk könnyű mozgással, légzéssel, nyújtással vagy jógával, majd reggeli után elindulhatunk az erdőbe, de nem teljesítménytúrára, hiszen nem az számít, hány kilométert tettünk meg. Ha valahol érdemes megállni, megállunk, ha beszélgetés alakul ki, beszélgetünk, ha pedig csend van, nem próbáljuk mindenáron megtörni.

Természetesen lehetnek coachingbeszélgetések, egyéni és csoportos kérdések, ugyanakkor nem szeretném percre pontosan teleírni a napot, mert ha minden percet előre kitöltünk, akkor valójában ugyanazt a világot visszük magunkkal az erdőbe, amelyből néhány órára éppen ki szerettünk volna lépni.

A közös főzés egyszerűsége

Felmerülhet a kérdés, hogy miért készítenénk együtt ételt, amikor egyszerűbb lenne megrendelni vagy készen megkapni, a válasz azonban éppen ebben rejlik. Megszoktuk, hogy életünk számos részét kiszervezzük: valaki elkészíti, valaki kiszállítja, valaki elpakolja, miközben a közös ételkészítésben van valami nagyon alapvető és emberi.

Tűz, étel, kéz, illatok és beszélgetések találkoznak, miközben valaki aprít, más tüzet rak, valaki megkóstolja az ételt, és nincs szükség semmiféle prezentációra ahhoz, hogy közben rengeteg minden láthatóvá váljon abból, hogyan működünk együtt. Ki veszi át azonnal az irányítást, ki vár utasításra, ki segít magától, ki akar mindent tökéletesen csinálni, és ki tud nevetni azon, ha valami nem pontosan úgy sikerül, ahogyan elterveztük?

Egy egyszerű közös vacsora időnként többet mutathat meg rólunk, mint egy vezetői teszt.

Szauna és hideg – figyelni a határainkra

A szauna lehet egyszerűen kellemes élmény, ugyanakkor figyelemgyakorlatként is működhet, ha nem beszélünk közben folyamatosan, nem próbálunk bizonyítani, hanem egyszerűen érzékeljük a meleget, a légzést, a pulzust és a testünk reakcióját, majd amikor elég, kijövünk. Nem azért maradunk bent még két percig, mert a mellettünk ülő is bent marad, hanem megtanuljuk komolyan venni a saját jelzéseinket.

A hideg még közvetlenebbül képes a jelen pillanatba hozni bennünket, hiszen nehéz közben e-maileken vagy jövő heti feladatokon gondolkodni, ugyanakkor itt különösen fontos a mérték és az egyéni egészségi állapot figyelembevétele. A hidegélmény nem verseny, nem hősiességi próba, és nem mindenki számára megfelelő, ezért a részvétel mindig önkéntes, a cél pedig nem az, hogy legyőzzük a testünket, hanem hogy megtanuljunk figyelni rá.

Az éjszaka és az arányok

A városban ritkán tapasztalunk valódi sötétséget, az erdőben azonban az éjszakának egészen más mélysége van, és ha tiszta az ég, lassan előjönnek azok a csillagok is, amelyeket a városi fények között már alig látunk. Ilyenkor különös dolog történhet az arányérzékünkkel, mert azok a problémák, amelyeket egész nap hatalmasnak éreztünk, hirtelen valamivel kisebbnek látszanak.

Nem tűnnek el, és másnap továbbra is foglalkoznunk kell velük, de talán visszakerülnek a megfelelő helyükre.

Lehet, hogy a tudatos jelenlét egyik feladata éppen ez: visszaadni a dolgok valódi arányát.

A vasárnap nem feltétlenül válaszokat ad

Egy ilyen hétvége számomra nem attól sikeres, hogy vasárnap délutánra minden kérdésre választ találunk, sőt, könnyen lehet, hogy új kérdésekkel indulunk haza. Talán azonban ezek már jobb kérdések lesznek: mit csinálok, miért csinálom, meddig szeretném ugyanígy folytatni, mire mondok igent akkor is, amikor valójában nemet szeretnék mondani, mire mondok nemet pusztán azért, mert félek, kinek akarok még mindig bizonyítani, és mi az, amit talán már régóta tudok, csak eddig nem akartam kimondani?

Ezekre a kérdésekre nem feltétlenül születik válasz péntek délutántól vasárnapig, és nem is szükséges, hiszen egy valóban jó kérdés időnként hónapokig dolgozik bennünk.

A vezető magánya

Minél magasabbra kerül valaki egy szervezetben, annál különösebb helyzetbe kerülhet, mert kívülről egyre több ember veszi körül, miközben egyre kevesebb emberrel beszélhet teljesen szabadon. A munkatársainak nem mondhat el mindent, a tulajdonostársának sem feltétlenül, a családját nem szeretné minden üzleti problémával terhelni, a barátai pedig lehet, hogy egészen más világban élnek, így bizonyos kérdések végül egyszerűen bent maradnak.

A vezető pedig működik tovább.

Ezért lehet különleges értéke egy olyan közegnek, ahol nem kell pozíciót védeni és bizonyítani, ahol egy mondat után nem következik azonnal tanács, mert néha nem újabb tanácsra vagy megoldásra van szükségünk, hanem arra, hogy valaki valóban figyeljen.

Meghallgatni valakit

A meghallgatás egyszerűnek tűnik, valójában azonban meglehetősen ritka, mert amikor valaki beszél hozzánk, gyakran már közben értékelünk, összehasonlítunk, tanácsot készítünk elő, saját történetet keresünk vagy egyszerűen arra várunk, hogy végre mi is elmondhassuk a véleményünket.

A valódi figyelem ennél többet kíván, mert nem feltétlenül akarja azonnal megoldani a másik ember problémáját, és nem feltétlenül akarja megmondani neki, mit kellene tennie.

Néha csak hallgatni kell.

Ez vezetőként is különleges képesség, hiszen ha egy munkatárs valóban azt érzi, hogy meghallgatták, egészen más irányt vehet a beszélgetés.

A válaszok helyett néha jobb kérdésekre van szükség

Hosszú vezetői tapasztalattal könnyű abba a helyzetbe kerülni, hogy sok mindenre gyorsan van válaszunk, hiszen láttunk már hasonló problémát, találkoztunk hasonló emberrel, átéltünk hasonló konfliktust, és ez természetesen óriási előnyt jelent. Ugyanakkor csapda is lehet, mert egy idő után olyan gyorsan tudjuk a választ, hogy talán már nem kérdezünk eleget.

A coaching egyik ereje éppen ebben rejlik: nem feltétlenül újabb válaszokat akar adni, hanem megpróbál jobb kérdéseket feltenni.

Miért nem wellnesshétvége?

Lehet benne szauna, jóga, pihenés, jó étel, kényelmes szállás, erdei séta és olyan pillanat is, amikor egyszerűen csak jól érezzük magunkat, mégsem szeretném wellnesshétvégének nevezni, mert nem ez a lényege.

Nem az a cél, hogy vasárnap délután kizárólag azt mondjuk: „jól kipihentem magam”. Ha ez is megtörténik, annak természetesen örülök, de ennél többet szeretnék, mégpedig azt, hogy valamit valóban hazavigyünk magunkkal.

Nem feltétlenül ajándéktárgyat, oklevelet vagy újabb jegyzetfüzetet, hanem egy felismerést, egy kérdést, egy apró új szokást vagy esetleg egy régóta halogatott döntést.

És mi történik hétfőn?

Talán ez az egész gondolat legfontosabb kérdése, mert viszonylag könnyű jelen lenni egy erdőben, ahol nincs folyamatos telefoncsörgés, sürgős e-mail és egymás után következő tárgyalás, sokkal nehezebb azonban hétfő reggel 8:17-kor, amikor már három ember keresett, két e-mail sürgősnek tűnik, és valaki éppen közli, hogy komoly probléma van.

A valódi cél ezért nem az, hogy a Bükkben nyugodtak legyünk, hanem hogy valamennyit hazavigyünk ebből a működésből. Lehet ez napi tíz perc telefon nélkül, egy rövid séta, három tudatos légzés egy nehéz beszélgetés előtt, hetente egy vacsora telefon nélkül, havonta egy fél nap egyedül, vagy az a döntés, hogy reggel az első húsz percben nem az e-mailekkel kezdjük a napot.

Ezek apró dolgoknak tűnnek, de ha rendszeressé válnak, megváltoztathatják a hétköznapok ritmusát.

Nem kell új emberré válni

Az önfejlesztés világában gyakran találkozunk azzal az üzenettel, hogy folyamatosan jobb verzióvá kell válnunk, vagyis hatékonyabbnak, erősebbnek, fegyelmezettebbnek, produktívabbnak és sikeresebbnek kell lennünk, mintha az ember egy soha véget nem érő fejlesztési projekt lenne.

De mi történik akkor, ha egy időre nem akarunk jobb verzióvá válni?

Mi történik, ha egyszerűen csak szeretnénk újra kapcsolatba kerülni azzal, akik már most is vagyunk?

A Tudatos jelenlét számomra ezért nem személyiségcsere, és nem szeretném megmondani senkinek, milyennek kellene lennie; sokkal érdekesebb kérdésnek tartom, hogy milyen ember marad akkor, amikor egy időre nem kell szerepet játszania.

A szerepeink mögött

Tulajdonosok, ügyvezetők, értékesítési vezetők, vállalkozók, apák, anyák, férjek, feleségek, kollégák és barátok vagyunk, miközben minden szerephez tartoznak elvárások, amelyek egy részét mások helyezik ránk, más részét pedig mi magunk.

A probléma akkor kezdődhet, amikor már nehéz megmondanunk, hol ér véget a szerep, és hol kezdődünk mi.

Az erdőben nincs szükség titulusra, egy túra közben pedig teljesen mindegy, ki milyen pozícióban dolgozik, hiszen ha emelkedik az út, mindenkinek emelkedik, ha esik, mindenki megázik, és ha elfáradunk, meg kell állnunk.

Van ebben valami nagyon egyszerű és nagyon őszinte.

Férfiak és a hallgatás

Sok férfi kiválóan tud problémát megoldani, hiszen ha valami elromlik, megjavítjuk, ha akadály kerül elénk, megkeressük a kerülőutat, ha pedig feladatot kapunk, teljesítjük. Vannak azonban élethelyzetek, amelyeket nem lehet egyszerűen „megjavítani”: egy életközepi kérdést, egy elmúlt húsz évet, egy megváltozott kapcsolatot vagy azt a felismerést, hogy amit harmincévesen akartunk, ötvenévesen már talán nem ugyanaz.

Ilyenkor nem biztos, hogy azonnal megoldásra van szükség.

Lehet, hogy először egyszerűen ki kell mondani valamit.

Ezért gondolom, hogy egy kis létszámú férficsoportnak különleges ereje lehet, nem azért, hogy mindenki kötelezően kitárulkozzon, hanem azért, hogy ha valaki szeretne beszélni, legyen hozzá megfelelő tér.

Nem kötelező beszélni

Egy csoportos programon gyakran kialakul az az érzés, hogy mindenkinek hozzá kell szólnia mindenhez, én azonban ezt nem tartom szükségesnek. Ha valaki egy órán keresztül hallgatni szeretne, hallgasson, ha valamiről nem akar beszélni, nem kell, és ha valamelyik gyakorlatban nem szeretne részt venni, ezt is jelezheti.

A tudatos jelenlét egyik alapja ugyanis éppen az, hogy megtanuljuk érzékelni, elfogadni és kommunikálni a saját határainkat.

A természet nem díszlet

Ezért fontos számomra, hogy a helyszín valódi legyen: a Bükk, az erdő és a hegy ne háttérként vagy marketingfotóként jelenjen meg, hanem tényleges része legyen annak, ami történik. A természet ráadásul kiszámíthatatlan, ezért lehet hideg, köd, sár, szél, eső vagy gyönyörű napsütés, és mindez rendben van.

Az élet sem mindig huszonkét Celsius-fokos, klimatizált tárgyalóterem.

A lassúság

Talán az egyik legnehezebb gyakorlat egyszerűen lassan menni, nem azért, mert nem tudnánk gyorsabban, hanem mert most nincs rá szükség. Lassan enni, lassan sétálni, lassabban beszélni, kivárni a másik mondatának végét, nem azonnal reagálni, és egy fontos kérdés után akár tíz másodpercnyi csendet hagyni elsőre meglepően kényelmetlen lehet.

Érdemes egyszer egy tárgyaláson is kipróbálni: amikor valaki feltesz egy fontos kérdést, ne válaszoljunk azonnal, hanem gondolkodjunk néhány másodpercig.

A csend eleinte hosszúnak fog tűnni.

Pedig lehet, hogy mindössze öt másodperc telt el.

Nem minden sürgős

A vezetői világ egyik leggyakrabban használt és talán egyik legveszélyesebb szava a „sürgős”, mert rengeteg dolog kapja meg ezt a címkét, miközben ha végül minden sürgősnek számít, akkor valójában semmi sem lesz igazán az.

A tudatosabb működés egyik eredménye lehet, hogy jobban különbséget tudunk tenni fontos és sürgős között, és fel tudjuk tenni magunknak azt a kérdést is, hogy valóban nekünk kell-e megoldani egy adott feladatot, megoldhatná-e valaki más, vagy esetleg egyáltalán szükséges-e megcsinálni.

Néha ugyanis nem újabb időmenedzsment-módszerre van szükségünk, hanem arra, hogy kevesebb dolgot tekintsünk nélkülözhetetlennek.

Kontroll és elengedés

A vezető egyik feladata természetesen a kontroll, hiszen tudnia kell, mi történik, adatokra, visszajelzésre, riportokra és határidőkre van szüksége, a kontroll azonban könnyen szokássá válhat, és egyszer csak olyan dolgokat is irányítani próbálunk, amelyeket valójában nem lehet.

Mások véleményét, a jövőt, a piacot, az időjárást vagy más emberek döntéseit nem tudjuk teljes mértékben kontrollálni.

A tudatos jelenlét egyik nehéz tanítása talán éppen az, hogy képesek legyünk megkülönböztetni azt, amire valóban van hatásunk attól, amire nincs, majd az elsővel foglalkozzunk, a másodikat pedig fokozatosan megtanuljuk elengedni.

A test gyakran hamarabb tudja

Sokszor fejben még azt mondjuk magunknak, hogy semmi baj, miközben a testünk már egészen mást jelez: feszes a vállunk, összeszorítjuk az állkapcsunkat, felületessé válik a légzésünk, rosszabbul alszunk, nyugtalanok vagyunk vagy egyszerűen folyamatos fáradtságot érzünk.

A test nem ellenség, amely akadályoz bennünket a teljesítésben, hanem folyamatosan kommunikál velünk; a kérdés inkább az, hogy meghalljuk-e, amit mond.

A tudatos mozgásnak, a sétának, a légzésnek és a csendnek éppen ezért lehet fontos szerepe abban, hogy újra érzékelni kezdjük ezeket a jelzéseket.

Nem kell mindent megoldani egyetlen hétvége alatt

Nem ígérek életmegváltoztató hétvégét, megvilágosodást vagy azt, hogy hétfőtől minden más lesz, mert az ilyen ígéretekben nem hiszek. Azt viszont el tudom képzelni, hogy vasárnap délután valaki egy kicsit másképpen ül be az autójába, mint ahogyan pénteken kiszállt belőle.

Talán visz magával egy kérdést, egy döntést vagy azt az egyszerű felismerést, hogy valamin változtatnia kell.

Az is lehet, hogy éppen az ellenkezőjére jut, és felismeri, hogy nem kell mindenen változtatnia.

Mindkettő fontos felismerés lehet.

Mi történne, ha két napig nem lenne fontos, hogy ki ön?

Képzeljen el két napot, amikor senkit nem érdekel a beosztása, a cége árbevétele, az autó, amellyel érkezett, a munkatársainak száma vagy a szakmai profilja, és amikor nem kell senkinek semmit bizonyítania, hanem egyszerűen csak egy ember lehet néhány másik ember között.

Mit érezne ebben a helyzetben?

Megkönnyebbülést, kényelmetlenséget, unalmat vagy szabadságot?

Talán már maga a kérdés is megér néhány perc figyelmet.

Kinek szól mindez?

A Tudatos jelenlét elsősorban olyan embereknek szól, akik sokat visznek a vállukon, legyenek vezetők, vállalkozók, tulajdonosok, döntéshozók, értékesítők vagy területi képviselők, illetve bárki, aki hosszú ideje folyamatos teljesítménykényszerben dolgozik, sokat utazik, sok emberrel találkozik, célokat teljesít, és közben egyre ritkábban áll meg.

Nem a pozíció a döntő, hanem az élethelyzet.

Ugyanakkor valószínűleg nem ez a megfelelő program annak, aki kész válaszokat vár, két nap alatt szeretné „megjavítani” az életét, teljesítményversenyt keres, kötelező csapatépítő programot szeretne szervezni, vagy egyszerűen csak wellnesshétvégére vágyik. Itt ugyanis lesznek üres időszakok, csendek, séták és beszélgetések, és könnyen lehet, hogy éppen ezek lesznek a legfontosabb részek.

Négy ember egy asztal körül

Képzeljen el négy embert egy asztal körül, nem ötvenet egy konferenciateremben, hanem mindössze négyet, akik talán teljesen különböző területekről érkeztek, és péntek este még szinte idegenek egymás számára. Szombaton együtt gyalogolnak, együtt készítenek ételt, beszélgetnek, és talán időnként együtt hallgatnak is.

Vasárnapra valószínűleg nem lesznek legjobb barátok, és nem is ez a cél, de kialakulhat valami, ami a hétköznapokban egyre ritkábbnak tűnik: őszinte emberi jelenlét.

És hol van ebben a coaching?

Tulajdonképpen mindenhol, miközben nem szükséges minden pillanatot coachingnak nevezni. Természetesen lehetnek strukturált beszélgetések, egyéni és csoportos kérdések, ugyanakkor számomra a coaching nem kizárólag akkor történik, amikor két ember széken ül egymással szemben.

Egy mondat séta közben is elindíthat valamit, egy közös főzés megmutathat egy működési mintát, egy váratlan helyzet felszínre hozhat egy reakciót, és néha egy hosszabb csend többet mond, mint egy újabb kérdés.

A feladat az, hogy ezeket észrevegyük.

A tudatos jelenlét nem célállomás

Nem hiszem, hogy egyszer elérkezünk arra a pontra, amikor kijelenthetjük, hogy megtanultunk jelen lenni, és ezzel a feladatot kipipálhatjuk. Mindannyian elkalandozunk, feszültek leszünk, türelmetlenné válunk és automatikusan reagálunk, én magam sem vagyok mindig jelen, ahogyan valószínűleg senki más sem.

A különbség talán csak abban rejlik, hogy egy idő után hamarabb észrevesszük, amikor elvesztettük a jelen pillanatot, és képesek vagyunk visszatérni hozzá.

Majd újra elkalandozunk.

És újra visszatérünk.

Talán éppen ez maga a gyakorlás.

Egyetlen perc

Nem szükséges egy egész hétvégével kezdeni, hiszen akár most is kipróbálhatunk valamit. Ha van rá lehetősége, egyetlen percre ne csináljon semmit, ne nézze meg a telefonját, ne olvassa tovább ezt az írást, hanem egyszerűen üljön, és figyelje meg a légzését, a környezet hangjait és a saját testét.

Ha közben megjelenik egy gondolat, nem szükséges elkergetni, csak vegye észre, majd térjen vissza ahhoz, ami éppen történik.

Ha valóban kipróbálta, talán már érthetőbbé válik, miért ennyire egyszerű, és mégis miért ennyire nehéz ez az egész.

Miért fontos számomra?

A Tudatos jelenlét számomra nem egyszerűen egy újabb szolgáltatás, amelyet hozzá lehet írni a Badacsony Coaching kínálatához, hanem azért foglalkoztat, mert egyre inkább azt látom, hogy nem feltétlenül újabb technikákra van szükségünk.

Rengeteg technikánk van, és több információhoz férünk hozzá, mint bármely korábbi generáció, hiszen szinte bármilyen vezetési módszerről, életvezetési kérdésről vagy önfejlesztési technikáról percek alatt találhatunk könyvet, videót, podcastot vagy képzést, miközben mégis rengeteg ember fáradt, túlterhelt és képtelen valóban kikapcsolni.

Talán tehát nem még egy információ hiányzik.

Talán tér hiányzik.

Csend, figyelem és idő.

A „semmi” értéke

Egy vezető naptárában szinte minden időpontnak célja van, legyen szó megbeszélésről, telefonról, ebédről, tárgyalásról, utazásról, sportról vagy családi programról, és lassan még a pihenést is ugyanazzal a pontossággal próbáljuk megtervezni.

De mi történne, ha lenne benne egy üres óra?

Talán semmi.

Pontosan ez az.

Ez ma valódi luxus lehet.

Nem feltétlenül a drága szálloda, a különleges autó vagy az exkluzív étterem, hanem az, hogy rendelkezünk egy órával, amelyből senki nem kér semmit.

Talán a modern ember egyik legnagyobb luxusa az osztatlan idő.

Mit lehet ebből hazavinni?

Ha egy hétvége után minden pontosan ugyanúgy folytatódik, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy mi értelme volt, ezért számomra a valódi cél az, hogy valami apró, de megvalósítható változás bekerüljön a hétköznapokba. Nem szükséges egyszerre tíz új szokást kialakítani, elegendő lehet reggel tíz perc telefon nélkül, hetente egy séta egyedül, egy étkezés képernyő nélkül, egy olyan megbeszélés, amelyen valóban csak a másik emberre figyelünk, vagy öt perc csend munka után, mielőtt belépünk az otthonunkba.

Kicsinek tűnnek.

Éppen ezért van esély arra, hogy valóban meg is valósuljanak.

Az élet nem később történik

Könnyű abban gondolkodni, hogy majd egyszer lesz időnk másképpen élni: majd ha lezárul ez a projekt, ha meglesz az új pozíció, ha nagyobb lesz a cég, ha kevesebb lesz a munka, ha felnőnek a gyerekek, ha nyugdíjba megyünk, vagy egyszerűen csak akkor, amikor végre több időnk lesz.

Csakhogy az élet közben történik.

Ezen a péntek délutánon, ezen a hétfő reggelen, ebben a beszélgetésben, ebben a vacsorában és ebben a sétában.

Nem szükséges mindent megváltoztatni ahhoz, hogy ezt észrevegyük.

Néha csak jelen kell lenni hozzá.

Talán nem mindig előre kell menni

A vezetői és üzleti világban szinte minden mozgás előrefelé mutat: növekedés, fejlődés, új piac, új ügyfél, nagyobb árbevétel, magasabb pozíció és következő cél követi egymást, mintha az egyetlen elfogadható irány mindig az előre lenne.

Időnként azonban talán nem előre kell menni.

Hanem megállni, körülnézni, és feltenni egy egyszerű kérdést:

jó irányba megyek?

Mert gyorsan haladni rossz irányba nem feltétlenül siker.

A Tudatos jelenlét számomra erről szól

Nem elsősorban a jógáról, a szaunáról, a hideg vízről, az erdei túráról, a csillagokról vagy a közös főzésről van szó, mert mindezek csupán eszközök ahhoz, hogy létrejöhessen valami sokkal egyszerűbb és talán fontosabb: egy olyan tér, amelyben néhány órára vagy néhány napra kevesebb lesz a zaj körülöttünk.

Legyen idő gondolkodni, és legyen idő arra is, hogy ne gondolkodjunk; legyen lehetőség beszélni, de lehessen hallgatni is; mozoghassunk, elfáradhassunk, pihenhessünk és nevethessünk úgy, hogy közben egy rövid időre nem szükséges teljesítenünk.

Talán így újra meghallhatunk valamit abból, amit a hétköznapok zajában egyre nehezebb meghallani.

Saját magunkat.

Egy utolsó kérdés

Ha idáig elolvasta ezt a szokatlanul hosszú írást, nem arra szeretném kérni, hogy azonnal jelentkezzen, időpontot kérjen vagy döntést hozzon, hanem éppen az ellenkezőjére: tegye félre ezt az oldalt, és amikor lesz tíz nyugodt perce, gondolja végig, mikor volt utoljára két olyan napja, amikor valóban jelen volt abban, amit csinált.

Amikor fejben nem dolgozott valahol máshol, nem várta folyamatosan a következő üzenetet, nem rohant egyik programról a másikra, nem próbált megfelelni valakinek, és nem kellett bizonyítania semmit.

Egyszerűen ott volt.

Ha könnyen eszébe jut ilyen alkalom, annak örülök.

Ha viszont sokáig kell gondolkodnia rajta, talán érdemes feltennie magának még egy kérdést:

Meddig szeretném ugyanígy folytatni?

A választ nem nekem kell megadnia.

Ez már az Ön kérdése.

Tudatos jelenlét – Badacsony Coaching

A Badacsony Coaching Tudatos jelenlét programját kis létszámmal, legfeljebb négy-öt résztvevővel, külön női és férficsoportokban képzelem el, olyan természetközeli környezetben, ahol a mozgás, az erdei gyaloglás, a coachingbeszélgetések, a jóga és a tudatos légzés, a szauna és megfelelő körülmények között a hidegélmény, a közös ételkészítés, az esti csillagnézés, valamint a csend nem egymást követő programpontokként jelennek meg, hanem egymást kiegészítve teremtenek lehetőséget arra, hogy néhány napra más ritmusban legyünk jelen.

Nem wellnesshétvégét, nem teljesítménytúrát és nem tréningmaratont szeretnék létrehozni, hanem olyan időt és teret, ahol egy rövid időre nemcsak működünk, hanem valóban jelen is vagyunk.

Kevesebb zaj. Több figyelem. Tudatos jelenlét.

Badacsony Coaching